Megosztás:

A DAF is bemutatta Euro6-os motorját

2012. április 23.

A DAF mindig is büszke volt teherautói tisztaságára, jelenleg az egész termékpaletta elérhető EEV-besorolású motorokkal, az Euro6-os blokkokkal azonban eddig várt a gyártó. Ráadásul míg a Mercedes és a Scania már jelenleg is kínálja az eddigi legtisztább motorokat, a DAF most csak ízelítőt kínál, a gyártás és forgalmazás majd csak 2013-ban indul. Cserébe a hollandok ígérete szerint az övék lesz a legfejlettebb és természetesen legjobb erőforrás.

A szóban forgó PACCAR MX-13 motorokkal a DAF-nak igen nagy szerencséje van. A konszerntárs Peterbilt és Kenworth modellekben már jó ideje az úton vannak ezek a blokkok, így rengeteg tapasztalat gyűlt össze velük kapcsolatban. Az USA-ban ezek megfelelnek az ottani legszigorúbb környezetvédelmi előírásnak, az EPA10-nek, mely 2010 nyara óta van érvényben és ez pedig rendkívül közel van az Euro6 reguláihoz. A DAF-nak így nagyon jó alapja van a fejlesztésekhez és persze alaposan kitettek magukért a mérnökök. A motor a legmodernebb közös nyomócsöves technológiát, változó geometriájú turbófeltöltőt és fejlett vezérlőrendszert használ, kipufogógáz-visszavezetéssel, SCR-technológiával és aktív részecskeszűrővel rendelkezik.

A gyártó ráadásul nem hagyta veszni a nemrég bemutatott Ate-programot sem, a pár hónapja bemutatott módosításokkal is megspékelte az MX-13-at. A cél nemcsak a károsanyag-kibocsátás csökkentése volt, hanem üzemanyag-fogyasztás féken tartását és a megbízhatóság növelését is szem előtt tartották. Ennek eléréséhez a lehető legtöbb funkciót a motorba integrálták. A hűtővízcsatornákat például a hengerblokkba és a hengerfejbe öntötték, a közös nyomócsöves rendszerben nyomást létrehozó két szivattyúegységet pedig a motorblokkba integrálták, ami azt jelenti, hogy a szelepeket is vezérlő vezérműtengely ezeket a szivattyúkat is képes működtetni. A közös nyomócsőben lévő tüzelőanyagot okos adagolóvezérlés biztosítja, mely azáltal biztosítja az optimális hatékonyságot, hogy csak azt a tüzelőanyagkeverék-mennyiséget sűríti össze, amelyre ténylegesen szükség van. Ez minimálisra csökkenti a hidraulikus veszteségeket. Az akár 2500 baros befecskendezés finomabb porlasztást eredményez, s sokkal több lehetőséget biztosít az égés optimalizálására. Ez biztosítja a lehető legalacsonyabb károsanyag-kibocsátás és zajszint elérését, valamint a lehető legkedvezőbb fogyasztást. Az új erőforrások három különböző teljesítményfokozatban, 410, 460 és 510 lóerős változatban készülnek majd.


Fotó: DAF

Forrás: kamionhirek.hu

Vissza

 

Aktuális híreink

Flottabővítés a gyógyszeripar szolgálatában

2025. június 13.

A mai napon újabb mérföldkőhöz érkeztünk: 6 db új KRONE hűtős félpótkocsival bővült hűtős flottánk. A bővítést és korszerűsítést egyre növekvő gyógyszeripari megbízásaink indokolták, a maximális minőségbiztosítás jegyében.

Bővebben

Transport Logistic 2025: a K&V már Münchenben van

2025. június 3.

Ma reggel megnyitotta kapuit a transport logistic szakkiállítás Münchenben, és kollégáink már a nyitás óta jelen vannak, készen arra, hogy partnereinkkel találkozzanak, és új kapcsolatokat építsenek.

Bővebben

Közlekedésbiztonsági nap Cégünknél

2025. május 27.

Hatalmas siker volt a Közlekedésbiztonsági Nap! Még esőben is! Hiába csepergett az eső szombaton, a Közlekedésbiztonsági Napunkat a gyöngyösi rutinpályán semmi sem mosta el, sőt, a vendégek száma még a várakozásainkat is felülmúlta! 

Bővebben

Sikeres ISO-audit a K&V-nél

2025. május 21.

Május 7–8. között lezajlott cégünk ISO 9001:2015 Minőségirányítási, valamint ISO 14001:2015 Környezetközpontú irányítási rendszerének második felügyeleti auditja, amelyet a Bureau Veritas Certification végzett.  

Bővebben

IRU diplomát kaptak gépkocsivezetőink

2025. május 12.

Büszkén gratulálunk Borsodi Zsolt, Mucsi Sándor és Sipos Zoltán kollégáinknak, akik a hétvégén átvehették az IRU Diploma of Honour elismerést.   

Bővebben

Madarak és fák napja

2025. május 10.

Ma van a Madarak és Fák Napja – és ennél szebb apropót keresve sem találhatnánk, hogy felidézzük: alig pár hete 30 madárodút barkácsoltunk az Egererdő Zrt. Mátrafüredi Erdészetének megbízásából.

Bővebben