Megosztás:

2018-tól több út lesz díjköteles Németországban

2016. június 20.

A német kormány 2018 közepétől kiterjeszti a tehergépkocsik útdíjfizetési kötelezettségét valamennyi elsőrendű főútvonalra.

A német kormány május 11-i döntése szerint a 12 800 kilométeres autópálya-hálózat után az elsőrendű főutak csaknem 40 000 kilométeres hálózatát is teljes egészében díjfizetési kötelezettség alá kerül 2018 közepétől – derül ki az MTI közleményéből. A kiterjesztéstől évi 2 milliárd euró plusz bevételt várnak, ezt az úthálózat fenntartására és fejlesztésére fordítják a törvényhozás elé terjesztett jogszabálytervezet szerint, amelynek elfogadása biztosra vehető.
Átalakítják a díjfizetési rendszert is, az alacsony károsanyag-kibocsátású tehergépjárművek kedvezményt kapnak, a magas károsanyag-kibocsátású teherautók, kamionok után pedig többet kell majd fizetni.
A tervek szerint 2017 végén az is megvizsgálják, hogy érdemes-e a kisteherautókra – a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű tehergépjárművekre – és a buszokra is kivetni az úthasználati díjat.
Az MTI megkeresésére az MKFE elmondta, hogy a fizető szakaszok kiterjesztése biztosan többletköltséget jelent majd a német területekre fuvarozó vállalkozásoknak, ugyanakkor reményüket fejezték ki, hogy a magasabb környezetvédelmi besorolású járműveket érintő kedvezmény mértéke részben fedezi majd a plusz terheket.
 
Forrás: www.mkfe.hu

 

Vissza
Kapcsolódó anyagok
  • A németek már készülnek az októberi díjváltozásra
  •  

    Aktuális híreink

    Flottabővítés a gyógyszeripar szolgálatában

    2025. június 13.

    A mai napon újabb mérföldkőhöz érkeztünk: 6 db új KRONE hűtős félpótkocsival bővült hűtős flottánk. A bővítést és korszerűsítést egyre növekvő gyógyszeripari megbízásaink indokolták, a maximális minőségbiztosítás jegyében.

    Bővebben

    Transport Logistic 2025: a K&V már Münchenben van

    2025. június 3.

    Ma reggel megnyitotta kapuit a transport logistic szakkiállítás Münchenben, és kollégáink már a nyitás óta jelen vannak, készen arra, hogy partnereinkkel találkozzanak, és új kapcsolatokat építsenek.

    Bővebben

    Közlekedésbiztonsági nap Cégünknél

    2025. május 27.

    Hatalmas siker volt a Közlekedésbiztonsági Nap! Még esőben is! Hiába csepergett az eső szombaton, a Közlekedésbiztonsági Napunkat a gyöngyösi rutinpályán semmi sem mosta el, sőt, a vendégek száma még a várakozásainkat is felülmúlta! 

    Bővebben

    Sikeres ISO-audit a K&V-nél

    2025. május 21.

    Május 7–8. között lezajlott cégünk ISO 9001:2015 Minőségirányítási, valamint ISO 14001:2015 Környezetközpontú irányítási rendszerének második felügyeleti auditja, amelyet a Bureau Veritas Certification végzett.  

    Bővebben

    IRU diplomát kaptak gépkocsivezetőink

    2025. május 12.

    Büszkén gratulálunk Borsodi Zsolt, Mucsi Sándor és Sipos Zoltán kollégáinknak, akik a hétvégén átvehették az IRU Diploma of Honour elismerést.   

    Bővebben

    Madarak és fák napja

    2025. május 10.

    Ma van a Madarak és Fák Napja – és ennél szebb apropót keresve sem találhatnánk, hogy felidézzük: alig pár hete 30 madárodút barkácsoltunk az Egererdő Zrt. Mátrafüredi Erdészetének megbízásából.

    Bővebben