Megosztás:

A járművek súlyát méri az év végén induló új Nemzeti Autóellenőrző Rendszer

2017. május 25.

A kormány szerint a 89 ellenőrzési pontból álló hálózat, amit tavaly október óta építenek országszerte minden korábbi ellenőrzés hatékonyságát felülírja majd.

A tehergépkocsik mellett a személyautók súlyellenőrzésére is alkalmas, és ha szükséges, utóbbiak üzembentartóit is akár 500.000,- Forintos bírsággal büntető kapuhálózatból 10 helyszínen már befejezték a kivitelezési munkákat, ebből 9 hitelesítését jelenleg is végzik. Egy helyen, Ács közelében már tesztüzemben működik a járművek kontrollja.

A 89 mérőhelyből 74 az útdíj-ellenőrzési (UD) rendszerhez tartozó kapukra épül, kettőt VJT-portálra (változtatható jelzésképű tábla) szerelnek, a maradék 13 kontrollpontnak pedig teljesen új tartószerkezetet állítanak az utak fölé. A járműveket figyelő és azonosító kamerák csak egyik elemei lesznek a rendszernek, minden egyes helyen szenzorokat építenek az útburkolatba, valamint felállítanak egy „központi hatósági ellenőrző rendszert”, ehhez futnak be a mérőpontokról az adatok.

Összesen 29,9 milliárd forintot költ a projektre a költségvetés. Nagy pénz, ráadásul az utolsó fillérig hazai forrásból, ám a kormányzat szerint minden forintot megér, mert akiket várhatóan 2018 januárjától ezen keresztül büntetnek, éves szinten ennél több kárt okoznak.

Az NFM szerint a magyar utakon futó kamion és teherautó-állomány 8-10 százaléka túlterhelt, nagy része valószínűleg külföldi.

A Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszerre (TSM) nevezett a kormányzat miatt három fő ok miatt van szükség:
– a közlekedésbiztonság javítása,
– az úthálózat védelme,
– a jogkövető fuvarozók versenyegyenlőségének biztosítása.

Fokozott mértékben károsítják az utakat a túlterhelt tehergépjárművek, ráadásul ezek baleseti kockázata is nagyobb a bizonytalanabb manőverezhetőség, de különösen a hosszabb fékút miatt. Kiemelt szempontnak nevezik a versenyegyenlőséget is: a túlsúllyal nagyobb haszonnal közlekedtetett járművek rontják a jogkövető vállalkozások piaci helyzetét.

Működési elv

Az aszfaltba épített szenzorok menet közben megmérik a sztrádák és nagyobb forgalmú főutak sávjában haladó járművek súlyát, a kamerák pedig fényképet készítenek róluk, majd a rendszámfelismerő beazonosítja a kategóriájukat, tengelyszámukat, minden lényeges adatukat, még a sebességüket is. Pár másodperc alatt kiderül, hogy ki közlekedik szabálytalanul. Akinél ezt érzékeli a rendszer, azonnal riasztja a legközelebbi ellenőregységet, ők megállíthatják a járművet, sőt visszatarthatják a bírság megfizetéséig és „a túlterheltség megszüntetéséig”. Megkérdeztük, hogy utóbbinál hová pakolja fölös terhét a kamionos, a minisztérium szerint ezt a jármű vezetőjének kell megszerveznie.

Arra is lesz példa bőven, sőt, hogy nem állítják meg a rendszer által szabálytalannak tartott járművet. A rendszer ilyen esetekben „az üzembentartó részére küldi ki a bírsághatározatot az objektív felelősség elvének alkalmazásával”. Ezek a kamerák tehát hitelesítettek lesznek, és a közteresek minap botrányt okozó készülékeivel ellentétben büntethetnek.

forrás: www.logisztika.com

Vissza
Kapcsolódó anyagok
  • Nemzeti Tengelysúly-ellenőrző hálózat épül
  •  

    Aktuális híreink

    Flottabővítés a gyógyszeripar szolgálatában

    2025. június 13.

    A mai napon újabb mérföldkőhöz érkeztünk: 6 db új KRONE hűtős félpótkocsival bővült hűtős flottánk. A bővítést és korszerűsítést egyre növekvő gyógyszeripari megbízásaink indokolták, a maximális minőségbiztosítás jegyében.

    Bővebben

    Transport Logistic 2025: a K&V már Münchenben van

    2025. június 3.

    Ma reggel megnyitotta kapuit a transport logistic szakkiállítás Münchenben, és kollégáink már a nyitás óta jelen vannak, készen arra, hogy partnereinkkel találkozzanak, és új kapcsolatokat építsenek.

    Bővebben

    Közlekedésbiztonsági nap Cégünknél

    2025. május 27.

    Hatalmas siker volt a Közlekedésbiztonsági Nap! Még esőben is! Hiába csepergett az eső szombaton, a Közlekedésbiztonsági Napunkat a gyöngyösi rutinpályán semmi sem mosta el, sőt, a vendégek száma még a várakozásainkat is felülmúlta! 

    Bővebben

    Sikeres ISO-audit a K&V-nél

    2025. május 21.

    Május 7–8. között lezajlott cégünk ISO 9001:2015 Minőségirányítási, valamint ISO 14001:2015 Környezetközpontú irányítási rendszerének második felügyeleti auditja, amelyet a Bureau Veritas Certification végzett.  

    Bővebben

    IRU diplomát kaptak gépkocsivezetőink

    2025. május 12.

    Büszkén gratulálunk Borsodi Zsolt, Mucsi Sándor és Sipos Zoltán kollégáinknak, akik a hétvégén átvehették az IRU Diploma of Honour elismerést.   

    Bővebben

    Madarak és fák napja

    2025. május 10.

    Ma van a Madarak és Fák Napja – és ennél szebb apropót keresve sem találhatnánk, hogy felidézzük: alig pár hete 30 madárodút barkácsoltunk az Egererdő Zrt. Mátrafüredi Erdészetének megbízásából.

    Bővebben