Megosztás:

Folytatódik a dél-balatoni vasútfejlesztés

Anikó 2018. február 12.

Folytatódik a téli leállás után a dél-balatoni vasútfejlesztés: Szántód-Kőröshegy-Balatonszentgyörgy szakaszának korszerűsítése, valamint a Fonyód-Kaposvár szakasz felújítása, a beruházás az utolsó szakaszába érkezett – jelentette be a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF).

 

 

 

A NIF korábbi tájékoztatása szerint a Szántód-Kőröshegy-Balatonszentgyörgy közötti 53 kilométer szakasz fejlesztését, valamint a Kaposvár-Fonyód vasútvonal korszerűsítését a nyertes pályázó nettó 72,38 milliárd forintért vállalta 2016 tavaszán, a kivitelezési munkák akkor kezdődtek. A beruházáshoz 85 százalék uniós és 15 százalék hazai forrást vonnak be.

A Fonyód-Balatonszentgyörgy közötti szakaszon már januárban folytatódtak a gyalogos átjárók, zajárnyékoló falak, vasúti pályát víztelenítő árkok építésének befejező munkálatai. Siófokon február 1-jén kezdődtek meg, és várhatóan június végéig tartanak a peronok átépítési munkálatai. A kivitelezés ideje alatt a vonatok menetrend szerint közlekednek. Március 1-jén kezdődik és június közepéig tart Lepsény vasútállomásának részleges átépítése, valamint új peronjának megépítése.

Szántód-Kőröshegy-Balatonszentgyörgy között, a terveknek megfelelően áprilisban, éjszakai vágányzárak ideje alatt zajlik a megépült vasúti pálya technológiai szabályozása. A végleges tereprendezés, és az utak önkormányzatokkal egyeztetett módon történő helyreállítása június végéig várható. A Kaposvár-Fonyód vonalon januártól utómunkálatok folynak. Márciustól előreláthatólag június közepéig éjszakánként vágányzár mellett vágányszabályozási, kitérő-szabályozási és zajvédő fal építési munkálatok zajlanak majd.

A kivitelezés a tervek szerint ősszel fejeződik be teljesen, de az idegenforgalmi főszezonban már nem várható korlátozás a menetrendben – jelezték. A fejlesztés eredményeként Budapest és Keszthely között további 10 perccel csökken a menetidő, Kaposvárról Fonyódra pedig a mostani 75-80 perc helyett 55 perc alatt el lehet majd elérni.

A kivitelezést a Déli-part 2016 Konzorcium (R-Kord Építőipari Kft., V-Híd Zrt., Swietelsky Vasúttechnika Kft.) végzi.

Forrás: www.magyar-logisztika.hu

Vissza

 

Aktuális híreink

Flottabővítés a gyógyszeripar szolgálatában

2025. június 13.

A mai napon újabb mérföldkőhöz érkeztünk: 6 db új KRONE hűtős félpótkocsival bővült hűtős flottánk. A bővítést és korszerűsítést egyre növekvő gyógyszeripari megbízásaink indokolták, a maximális minőségbiztosítás jegyében.

Bővebben

Transport Logistic 2025: a K&V már Münchenben van

2025. június 3.

Ma reggel megnyitotta kapuit a transport logistic szakkiállítás Münchenben, és kollégáink már a nyitás óta jelen vannak, készen arra, hogy partnereinkkel találkozzanak, és új kapcsolatokat építsenek.

Bővebben

Közlekedésbiztonsági nap Cégünknél

2025. május 27.

Hatalmas siker volt a Közlekedésbiztonsági Nap! Még esőben is! Hiába csepergett az eső szombaton, a Közlekedésbiztonsági Napunkat a gyöngyösi rutinpályán semmi sem mosta el, sőt, a vendégek száma még a várakozásainkat is felülmúlta! 

Bővebben

Sikeres ISO-audit a K&V-nél

2025. május 21.

Május 7–8. között lezajlott cégünk ISO 9001:2015 Minőségirányítási, valamint ISO 14001:2015 Környezetközpontú irányítási rendszerének második felügyeleti auditja, amelyet a Bureau Veritas Certification végzett.  

Bővebben

IRU diplomát kaptak gépkocsivezetőink

2025. május 12.

Büszkén gratulálunk Borsodi Zsolt, Mucsi Sándor és Sipos Zoltán kollégáinknak, akik a hétvégén átvehették az IRU Diploma of Honour elismerést.   

Bővebben

Madarak és fák napja

2025. május 10.

Ma van a Madarak és Fák Napja – és ennél szebb apropót keresve sem találhatnánk, hogy felidézzük: alig pár hete 30 madárodút barkácsoltunk az Egererdő Zrt. Mátrafüredi Erdészetének megbízásából.

Bővebben