Megosztás:

2696 kilométert 1 liter benzinnel - magyar csúcs!

2012. május 29.

A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviselte Magyarországot a májusban tartott rotterdami versenyen.

A Shell Eco-marathon ötlete 1939-ben pattant ki a cég egyik kutató laboratóriumában dolgozó tudósok fejéből. Fogadást kötöttek, hogy ki tudja egy liter benzinnel a legnagyobb távolságot megtenni: az első futamot megnyerő R.J. Greenshields 4,73 l/100 km-es fogyasztást ért el, amit manapság már könnyen le lehet pipálni valamilyen kisméretű motort használva, viszont alig egy év alatt, a következő összecsapásra már 1,57 l/100 km-re szorította le átépített Studebakerének fogyasztását. 1968-ban mentek be először 1 liter alá, egy Fiat 600-assal égettek 0,963 l/100 km-es fogyasztásnak megfelelő benzint, 1973-ban pedig egy Opellel már 0,625 l/100 km lett a legjobb eredmény. 2010 óta az egyliteres versenyszám rekordját 4896,1 km/literes eredménnyel tartja a francia Polytech' csapata, és tavaly bővült az E-mobility kategóriával a verseny.

A Shell Eco-marathon idei európai futamait május 17-19. között rendezték Rotterdamban. Magyarországot öt csapat képviselte a takarékosságról és alternatív hajtásokról szóló versenyen, melyet az eddigiekkel ellentétben ezúttal városi pályán rendeztek.

Ahogy a rendes közlekedést, úgy az Eco-marathonon elérhető távokat is nagyban befolyásolja a bejárandó útvonal, és mivel derékszögű kanyarokkal építették ki a pályát, amik fogyasztást növelő lassításra és kigyorsításra is kényszerítik a vezetőket, ezért a csapatok nem igazán számítottak arra, hogy idén felül tudják múlni korábbi legjobb eredményeiket. Ráadásul a szűkebb kanyarok miatt a legtöbben a futómű átépítésére is kényszerültek.

Ennek ellenére a legjobb eredményt elérő magyar csapat saját csúcsát megdöntve új országos rekordot állított fel: a Kecskeméti Főiskola gépészmérnök, műszaki menedzser és mérnökinformatikus hallgatókból alakult GAMF csapata 2696 km-t tett meg Megameter III. névre hallgató járművével, mellyel egyben 2. helyezést ért el a rotterdami verseny benzinhajtású prototípus kategóriájában!
A kategória győztese a francia Microjoule-La Joliverie csapata lett 2833 km/l teljesítménnyel, a Megameter III. mögött pedig a finn Remmi-Team járműve végzett 2003 km/l-rel, további 40 versenyzőt megelőzve.

A verseny további magyar indulóinak nem sikerült az élvonalban végezni, azonban ők is elismerésre méltó teljesítményt értek el járműveikkel.
Magyarország első középiskolás csapataként indult a Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola Kandó Electric nevű csapata, akik elektromos autójukkal az idei rotterdami versenyen 175 km-et teljesítettek 1 kWh energiával. Az Óbudai Egyetem Eco csapata, az SAP Racing Team idén is Prototípus kategóriában indult a továbbfejlesztett BANKI05 autóval. A Pécsi Tudományegyetem elektromos autók hidrogénforrású kategóriájában induló Team Orca versenyautóját egy 1 kW teljesítményű Proton Exchange Membrane üzemanyagcella látja el energiával. Napelemes kategóriában pedig a győri Széchenyi István egyetem SZEnergy csapata érte el a két értékelhető eredmény közül a második helyet.

A rotterdami 2012-es Shell Eco-marathon versenyének részletes eredményei megtekinthetőek az alábbi linken.

Vissza

 

Aktuális híreink

Flottabővítés a gyógyszeripar szolgálatában

2025. június 13.

A mai napon újabb mérföldkőhöz érkeztünk: 6 db új KRONE hűtős félpótkocsival bővült hűtős flottánk. A bővítést és korszerűsítést egyre növekvő gyógyszeripari megbízásaink indokolták, a maximális minőségbiztosítás jegyében.

Bővebben

Transport Logistic 2025: a K&V már Münchenben van

2025. június 3.

Ma reggel megnyitotta kapuit a transport logistic szakkiállítás Münchenben, és kollégáink már a nyitás óta jelen vannak, készen arra, hogy partnereinkkel találkozzanak, és új kapcsolatokat építsenek.

Bővebben

Közlekedésbiztonsági nap Cégünknél

2025. május 27.

Hatalmas siker volt a Közlekedésbiztonsági Nap! Még esőben is! Hiába csepergett az eső szombaton, a Közlekedésbiztonsági Napunkat a gyöngyösi rutinpályán semmi sem mosta el, sőt, a vendégek száma még a várakozásainkat is felülmúlta! 

Bővebben

Sikeres ISO-audit a K&V-nél

2025. május 21.

Május 7–8. között lezajlott cégünk ISO 9001:2015 Minőségirányítási, valamint ISO 14001:2015 Környezetközpontú irányítási rendszerének második felügyeleti auditja, amelyet a Bureau Veritas Certification végzett.  

Bővebben

IRU diplomát kaptak gépkocsivezetőink

2025. május 12.

Büszkén gratulálunk Borsodi Zsolt, Mucsi Sándor és Sipos Zoltán kollégáinknak, akik a hétvégén átvehették az IRU Diploma of Honour elismerést.   

Bővebben

Madarak és fák napja

2025. május 10.

Ma van a Madarak és Fák Napja – és ennél szebb apropót keresve sem találhatnánk, hogy felidézzük: alig pár hete 30 madárodút barkácsoltunk az Egererdő Zrt. Mátrafüredi Erdészetének megbízásából.

Bővebben